Megszólaltatták az új harangot Székelyudvarhelyen

(0 Szavazat)30 megjelenítés

Elkészült a Székelyudvarhelyi III. Református Egyházközség új haranglábja, amelyet vasárnap, július 16-án szenteltek fel. Az egyházközség tavaly ünnepelte fennállásának 25. és templomának felépülésének 20. évfordulóját, ebben az évben a presbitérium eldöntötte, hogy a templom egy harangot kapjon, amelyet egy ideiglenes fa szerkezetre helyeztek egészen mostanáig. A most átadott harangláb Várday Zsolt műépítész tervei alapján készült. Az ünnepi istentiszteletet Kántor Csaba püspökhelyettes tartotta. 

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében a történelmi egyházak támogatásának fontosságát emelte ki.

– Az autonómia sokak számára mást-mást jelent, számomra azt: mi magunk, saját erőből. A „mi”, amely megteremtésében történelmi egyházainknak kiemelkedő szerepe van. Nem rég búcsúztatták ballagóinkat az iskola csengői, adunk-e nekik esélyt, hogy ne távol, idegenben keressék a helyüket? Itthon kell munkahelyeket ajánlani és fiatal vállalkozóinkat segíteni. Közösséget kell formálnunk, ezért fordít jelentős figyelmet Hargita Megye Tanácsa a történelmi egyházak támogatására, mert fontos az egyházakkal közös gondolkodás. Egymáshoz kell fordulnunk egymást kell biztatnunk, segítenünk, hogy közösségeinknek, a székelységnek legyen jövője – hangsúlyozta Borboly Csaba hozzá téve, hogy az Udvarhely térségi megyei tanácsos kollégáinak köszönhetően is jó csapatban dolgozhatnak, hiszen az egyházak támogatását elősegítő döntéseket mindig egyhangúlag szavazza meg a megyei tanács. A megyeelnök mindezek mellett fontosnak tartotta, hogy a politikumnak és az egyházaknak szoros kapcsolata legyen és kalákában tudják építeni a jövőt.

– Szükség van fiataljainkra. Fel kell tennünk a kérdést, hogy mi, akik vállalkozást, egyesületet, intézményt vezetünk adunk-e fiataljainknak esélyt, hogy itthon családot alapíthassanak? Egyház és fiatalok. Mindenki a saját helyén tegye a dolgát ennek érdekében – zárta gondolatait Borboly Csaba.

Csíkszereda, 2017. július 16.


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2021, január»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774