Legyünk büszkék viseletünkre

Legyünk büszkék viseletünkre!
Hargita Megye Tanácsa támogatja a népi és hagyományos viseletek beszerzését

(0 Szavazat)50 megjelenítés

Népi és hagyományos viseletek elkészíttetését, valamint beszerzését támogatja Hargita Megye Tanácsa, a pályázatokat március 26-ig várják. A kiírásra, a korábbi évekhez hasonlóan, Hargita megyei köz- és magánjogi fizikai és jogi személyek jelentkezhetnek, amelyek a romániai törvénykezésnek megfelelően voltak alapítva és bejegyezve. Az évek óta sikeresen működő pályázati program keretösszege idén 160 ezer lej, a vissza nem térítendő támogatás nem fordítható profittermelő tevékenységre.

– Büszkék vagyunk népviseletünkre, élő hagyományainkra, legyen szó néptáncról, népzenéről. Mindezek fontosságát felismerve, évek óta támogatja Hargita Megye Tanácsa pályázati programján keresztül az autentikus népviseletek beszerzését. Az elmúlt tíz évben közel ezer népviseleti darab megvásárlását támogattuk. Ez alkalommal is arra biztatok mindenkit, hogy éljen a pályázati lehetőséggel, és hordjuk büszkén hagyományos viseletünket! – nyilatkozta a kiírás kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.  

– Fontosnak tartjuk, hogy ünnepeink, eseményeink alkalmával minél többen hagyományos viseletben tudjanak jelen lenni, legyen szó Ezer Székely Leány Napja találkozóról, Csűrdöngölő néptánctalálkozóról, egyházi vagy világi eseményről. Ehhez járul hozzá pályázati programjával Hargita Megye Tanácsa, hogy kultúrkincsünket átadjuk az utánunk jövő generációnak is – nyilatkozta Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsa pályázatokért felelős alelnöke.

A pályázatokat Hargita Megye Tanácsának iktatójában március 26-án, 12 óráig, a területi irodákban március 26-án, 10 óráig lehet benyújtani.

Területi irodáink:

Székelyudvarhely: 1918. December 1. út  9. Szám

Székelykeresztúr: Szabadság tér 55. szám, II. emelet

Gyergyószentmiklós: Szabadság tér 12 szám

Maroshévíz: Nicolae Balcescu sugárút, 14 sz., II emelet, 214-es iroda

A vissza nem térítendő támogatás a program dokumentációjában leírtak értelmében kitöltött pályázati űrlap alapján igényelhető, amely letölthető a https://hargitamegye.ro/ honlapról valamint beszerezhető Hargita Megye Tanácsának székhelyén, cím: Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám, 208-as iroda, kapcsolattartó: Salamon Endre, tel: 0266-207700, 1308-es mellék, email cím: salamonendre@hargitamegye.ro

 

Csíkszereda, 2020. február 26.

 


Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2020, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774