Székelyföldön barangolnak

( Szavazat)32 megjelenítés
Sikeres pályázatok a Székelyföldi Megyék Családprogramja keretében
Harminchét Hargita megyei iskola nyert pályázatot a Hargita Megye Tanácsa tavaly indított Családprogramja részeként működő Barangoljunk Székelyföldön! című programsorozat keretében. Ennek idei rendezvényeit mutatták be az érintett tanintézetek és önkormányzatok képviselőinek május 19-én a csíkszeredai megyeházán. A programsorozattal, amelyet a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel, Hargita Megye Tanácsa Hegyimentő Közszolgálatával, valamint a helyi önkormányzatokkal együttműködve szerveznek, arra ösztönzik a gyerekeket, hogy ismerjék meg a körülöttük levő természeti-kulturális kincseket, minél több gyerek és felnőtt sajátítsa el a természetjárás, a hegyi túrázás kulturált módját, valamint ismerje meg és értékelje vidékünk tájait, épített örökségét.
 
A 2009-ben indult programsorozat első része A gyerekek környezeti ismereteinek bővítése elnevezésű program volt, amely elsősorban a szociálisan hátrányos helyzetű családok gyerekeinek biztosított lehetőséget hegyeink szépségének megismerésére, környezetünk és egészségünk óvására nevelve őket.
Az egybegyűlt iskolaigazgatóknak, tanároknak, polgármestereknek Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy ebben az évben a gyerekek nemcsak a hegyekbe jutnak el, hanem megismerik történelmi emlékhelyeinket is, hiszen a múltunkra való emlékezés regionális identitástudatunk nélkülözhetetlen része.
– Családprogramunknak már voltak eseményei a múlt évben is, de szeretnénk folytatni és bővíteni újabb alprogramokkal, hiszen a gyerekek fejlődéséhez hozzátartozik, hogy ismerjék népük kultúráját, amiben élnek, és ismerjék meg nevezetes emlékhelyeit – jelentette ki a tanácselnök, hangsúlyozva, hogy erős Székelyföldet csak úgy építhetünk építeni, ha tudatában vagyunk értékeinknek. Borboly arra kérte az iskolák és a helyi önkormányzatok képviselőit, hogy maradjon meg a jelenlegi jó kapcsolattartás közöttük, mert az további jó eredményekhez vezet.
Ferencz Salamon Alpár, Hargita megyei főtanfelügyelő beszédében kiemelte, hisz a program sikerességében, és hangsúlyozta, hogy a megfelelően eltervezett barangolások kihelyezett oktatásnak minősülnek. Hasonló gondolatot fogalmazott meg Boldizsár Ágoston, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium magyar szakos tanára is. Szerinte a Barangoljunk Székelyföldön! elnevezésű program már elnevezésében is jelzi a kötetlen, jó hangulatot. Boldizsár szerint a jó hangulat fontos, de legalább ennyire fontos az is, hogy tudatosan legyenek megtervezve ezek a kirándulások. Ehhez a tudatos tervezéshez adott támpontokat, ismertetett lehetséges székelyföldi uticélokat a Márton Áron Gimnázium pedagógusa.
Kelemen Gábor és Dobos Erika, Hargita Megye Tanácsának munkatársai bemutatták a Székelyföldi Megyék Családprogramját, illetve annak Barangoljunk Székelyföldön! Ismerjük meg hegyeinket! és Ismerjük meg történelmi emlékhelyeinket! elnevezésű alprogramjait.
Fekete Örs, Hargita Megye Tanácsa Hegyimentő Közszolgálatának vezetője hangsúlyozta, hogy 2011-ben még színesebbé teszik programjaikat, és a tavalyi tájékozódási verseny mellett pár napos tábort is szerveznek V–VIII. osztályos tanulóknak, ahol, biztonságos körülmények között, a hegyimentők rávezetik a gyerekeket a természet szeretetére és megbecsülésére.
Hargita Megye Tanácsa Barangoljunk Székelyföldön! programsorozatának támogatása 50 ezer lej, amely a 37 nyertes pályázó iskola között oszlik el.
A megbeszélésen részt vett Becze István és Rafain Zoltán megyei tanácsos, valamint Csedő Zsófia, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetőhelyettese is.
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2020, október»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774