Merész döntésből nagy megvalósítás

( Szavazat)30 megjelenítés
Ünnepélyesen átadták a felújított csíkszeredai szülészetet
Nyílt napot tartottak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban május 19-én, szombaton. Ez alkalommal adták át ünnepélyesen a megújult szülészeti osztályt, a Hargita Megye Tanácsa és az Egészségügyi Minisztérium által finanszírozott munkálatok során mintegy hárommillió lejes ráfordítással korszerűsített kórházi osztályok között ugyanis a szülészet is szerepelt.
 Az átadásra a szervezők meghívták a Csíki Anyák Egyesület tagjait is, akik mindvégig követték a szülészet ügyének alakulását, és már a munkálatok elkezdése előtt építő jellegű javaslatokkal, ötletekkel próbálták segíteni a kórház személyzetét és a szülő anyákat egyaránt. A leendő kismamák megtekinthették az egyébként szigorúan zárt rendszerben működő osztályt. Borboly Csaba megyeitanács-elnök részletezte a felújítás előzményeit:
– Sokat kellett várni erre. Annyi ígérgetés történt ezzel kapcsolatban, hogy sokan nem hitték, hogy valaha is megvalósul, és íme, önerőből sikerült – mondta Borboly Csaba utalva arra, hogy két évvel ezelőtt Hargita Megye Tanácsa kétmillió eurós nyertes pályázatot utasított vissza, amely összeget a felújítás költségeire fordíthatták volna. Mint a tanácselnök elmondta, a Világbanknál megnyert támogatás folyósítása sokat késett, több rendben elodázódott, ezért a megyei tanács hozott egy merész döntést, és úgy határozott, hogy önerőből próbálkozik. Szerencsére a Cseke Attila vezette Egészségügyi Minisztérium is felkarolta a helyi elképzelést, és támogatta a beruházás megvalósulását.
Demeter Ferenc kórházmenedzser is visszaemlékezett arra az időre, amikor családorvosi tevékenységét feladva elvállalta a kórház vezetését. Elmondása szerint a hozzá vizsgálatba járó kismamáktól többször hallotta, hogy Udvarhelyre mennek szülni, ezért amikor elvállalta a menedzseri tisztséget, feltett szándéka volt a leendő anyukáknak segíteni. Örvendett, amikor Bukarestben aláírta a világbankos projekt kivitelezési szerződését, és ehhez mérhető volt a csalódása is, amikor a megyei tanács mégis úgy döntött, hogy visszalép. Ma már nyilvánvaló, hogy ez volt a helyes döntés. Hasonló véleményen volt Hompoth György nőgyógyász orvos és Kis Gyöngyi főnővér is, akik visszaemlékeztek arra, hogy nem is olyan régen a mennyezetről hullott a vakolat, és az osztály fertőtlenítését is nehezítette a padlószigetelés hiánya, valamint az illemhelyek nagyon rossz állapota.
 
Ismertető látogatások a leendő kismamáknak
A szombati nyílt nap precedensként szolgált. Hamarosan minden a rendes kerékvágásba kerül a szülészeten. Sok idő elteltével ugyan, de amint az újszülöttosztály is elfoglalja új helyét, lehetséges lesz a háromágyas, külön illemhellyel ellátott kórtermek berendezése, külön kezelő- és kórteremben látják majd el a koraszüléses eseteket, illetve felszabadulnak az alternatív szülés biztosítására kialakított termek és saját műtővel is rendelkezik majd a szülészet.
A jelen levő szakemberek nem zárkóztak el a csíki anyák azon javaslatától sem, hogy vezessék be gyakorlatba kétheti rendszerességgel a szülés előtt álló anyák számára egy látogatással egybekötött tanácsadás és megbeszéléssorozatot, amely révén csökkenthető lenne a kismamák félelme és a körülmények megismerése révén az előítéleteik is. Kis Gyöngyi főnővér szerint erre az étkezde biztosítana megfelelő helyszínt, és a higiéniai óvintézkedések betartásával röviden az osztály bemutatása is lehetséges lenne.
 
Tiboldi Bea a Csíki Anyák Egyesületének vezetője megköszönte a megye tanács és a megyei kórház vezetősége részéről tanúsított nyitottságot az észrevételeiket illetően, továbbá reményének adott hangot, hogy az európai szintű körülmények nem csak a szülő anyák bizalmát növelik majd, hanem a gyerekvállalási hajlandóságra is kedvezően hatnak és „visszatér az élet” a térségbe. Ezt követően az egyesület részéről átnyújtott a főnővérnek egy szaklapgyűjteményt, amelyet az egyesület tagjai gyűjtöttek össze és adományoztak a megyei kórházban szülő anyák tájékoztatására.
 
Csíkszereda, 2012. május 19.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2020, október»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774