Díjazták a legnépesebb családot

( Szavazat)40 megjelenítés
Székelyföldi Családok Napja Székelykeresztúron
 
A családok nemzetközi ünnepe alkalmából Hargita Megye Tanácsa idén május 13-án vasárnap Székelykeresztúron rendezte meg a negyedik Székelyföldi Családok Napját.
 Az egész napos rendezvénysorozat 11 órától istentisztelettel kezdődött a helybéli unitárius templomban, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője példaként állította a hívők elé az egyetlen székely vértanú püspök, Boldog Apor Vilmos alakját, aki életét áldozta mások családjáért.
– Napjainkban a család szerepe megtöbbszöröződött. A bizonytalan külső világ forgatagában egyre nagyobb hangsúlyt kell kapnia a családnak, hisz megmaradásunk és nemzeti építkezésünk alappillére. Ezért fontos, hogy évente egyszer egy külön napot szenteljünk a családoknak, minden évben más és más helyszínen. Az elmúlt években Csíksomlyón, Parajdon és Tatárdombon rendeztük meg – emelte ki köszöntőjében Mikó Amália unitárius segédlelkész.
Birtalan József, Hargita megye menedzsere beszédében a régi idők székely családjait ma is követendő példaként állította a jelenlévők elé.
– A székely embereknek régen sem volt könnyű az életük, akkor sem volt nagy a gazdagság, nem volt sok munkahely, de egyszerű földművesként is sok gyereket neveltek. Ez ma is követendő példa, hogy a mi nagyszüleink, dédszüleink, őseink milyen természetesen vették az élet nehézségeit, milyen egyszerűen küzdötték le a napi akadályokat, felnevelték gyerekeiket, mindennap asztalt terítettek, és becsületre tanították gyerekeiket – hangsúlyozta a megyemenedzser.
Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere köszöntőjében a családot társadalmunk alappillérének nevezte.
– A székely család a sejtje székely népünknek. Milyen szép, amikor az erős férfi gyöngéd apává válik, és a gyenge nő erős anyává, családalapításkor, gyerekvállaláskor! Nekünk, állami intézményeknek, civil szervezeteknek, egyházaknak az a nagy feladatunk, hogy székely családjainkat óvjuk, őrizzük ne csak ezen a napon, hanem az év minden egyes napján – mondta a városvezető.
Id. Szombatfalvi József volt székelykeresztúri unitárius esperes kiemelte, hogy bizonyságtevő székely családokra van szükségünk.
– Olyan családokra van szükségünk, amelyek gyermeket nevelnek, amelyek azt a tudást, ami a sajátjuk, nemzedékről nemzedékre átadják. Adja a jó Isten, hogy ne egy nap, ne egy hét, hanem az év minden napja róluk szóljon, családjainkról, gyermekeinkről.
Hargita Megye Tanácsa idén is különdíjat adott a Székelyföldi Családok Napjának otthont adó település legnépesebb családjának. A héttagú, székely ruhába öltözött Joó családot Birtalan József megyemenedzser köszöntötte, majd átadta az Összetartozás-jelvényeket.
A közös ebéd elfogyasztása előtt ünnepélyesen felszelték a nagycsaládosok kenyerét, a nemes feladatra Birtalan József megyemenedzsert és Rafai Emil polgármestert kérték fel. Ünnepi áldást mondott id. Szombatfalvi József esperes.
– Adja Isten, hogy mindenkinek legyen kenyere, amit megtörjön, itala, amit megigyon, és barátja, aki az asztalhoz üljön! – mondotta.
A továbbiakban a Caritas Családsegítő Szolgálat szervezésében különféle közösségi játékokba kapcsolódhattak be az érdeklődők, a Csíki Anyák Egyesületének jóvoltából arcfestésre nyílt lehetőség, míg a Caritas Otthongondozói Szolgálatánál, a közösségi ház pincéjében ingyenes egészségügyi szűrést végeztek a megyei tanács támogatásával. A nagy népszerűségnek örvendő szűrőprogramon többek közt vérnyomás-, vércukorszint-, vérzsír- és koleszterinmérést végeztek, valamint EKG-vizsgálatra is volt lehetőség. A Gondviselés Segélyszervezet önkénteseinek közreműködésével különböző kézműves tevékenységeket tartottak.
A délutáni órákban a Berde Mózes Unitárius Gimnázium Vadrózsák néptánccsoportja lépett fel, majd a Gondviselés Segélyszervezet bölcsődés és óvodáskorú táncosai mutatták meg tehetségüket. Végül a Fűszál együttes koncertezett, repertoárjukban megzenésített verseket hallhatott a közönség.
 
Székelykeresztúr, 2012. május 13.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2020, október»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774