Felszerelésekkel gazdagodtak a csíkvacsárcsi önkéntes tűzoltók

(0 Szavazat)8 megjelenítés

Október 27-én vasárnap Csíkvacsárcsiban a kultúrotthonban került sor a Tűzoltásra alkalmas eszközök vásárlása a Csíkvacsárcsi Önkéntes Tűzoltóknak című programra kiértékelésére. Hargita Megye Tanácsa 8000 lejes támogatást nyújtott az egyesületnek a tűzoltó program keretén belül, amelyből a csíkvacsárcsi önkéntes tűzoltóknak tűzoltáshoz szükséges kiegészítő felszereléseket, áramfejlesztőt, ruhákat vásároltak és szórólapokat készítettek. A pályázathoz szükséges önrészt a Vacsárcsi Közbirtokosság bíztosította.
 

Az eseményen részt vett Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki gratulált az önkéntes tűzoltóknak a munkájukért és elmondta, hogy akkor tudunk a megyei tanácsnál is jól dolgozni, ha ezt a közösségekkel együtt tesszük. Vacsárcsiban látszanak az épülő házak, a bővülő közösség. Ez egy jó irány. Ebben nagy szerepe van minden generációnak.
Fodor Zoltán programfelelős elmondta, hogy az idén részt vettek az önkéntes tűzoltók Csíkfalván (Maros megyében), valamint Borzsovában szervezett versenyeken. Az utóbb versenyen az első díjakat is elhozták. Augusztus 23-25 között az Önkéntesek Találkozóját szervezték meg Vacsárcsiban, amelyen részt vesznek a helyi önkéntesek mellett a Fűzesgyarmati (magyarországi) tűzoltók is. Október 5-én a Felcsíki Kistérségi Társulással közösen megszervezték a IX. Felcsíki Kupát szintén Vacsárcsiban. Az idén február 2-án kosaras bált is szerveztek a vacsárcsi kultúrotthonban a Bogát Régió Önkéntes Tűzoltói számára.


[ Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2021, január»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774