Diagnosztizálták Csíkszeredában az első koronavírussal fertőzött személyt

(0 Szavazat)31 megjelenítés

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház betegellátó egységének egyik orvosa az első koronavírus-fertőzött Csíkszeredában. A beteg állapota jó, a kórház erre elkülönített részlegén ápolják. 

„Az elmúlt időszakban megfeszített tempóban dolgoztunk, és folyamatosan teszünk azért, hogy biztosítani tudjuk a fertőzöttek kezelését, és ehhez a megfelelő körülményeket. A közösségért dolgozunk, az emberek és az egészségügyi alkalmazottak biztonsága a prioritás. Ahogy vállaltuk, a törvények szerint járunk el, figyelembe véve a személyes méltóságot, a személyiségi jogokat, a magánélethez való jogot. Ragaszkodunk a mielőbbi, de pontos tájékoztatáshoz, és fölöslegesnek tartjuk a pánikkeltést, ami nem a közösség érdekeit szolgálja” – nyilatkozta az eset kapcsán Borboly Csaba, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházat fenntartó Hargita Megye Tanácsának elnöke. 

Kacsó Jolán osztályvezető elmondta, a kolléga tegnap belázasodott, ezért letesztelték, a pozitív ereményről értesítették a kórház vezetőségét. Ezt követően a személyzet egy részét is tesztelték, ezek az eredmények negatívak. A történtek egyelőre nem befolyásolják a kórház és a sürgősségi betegellátó egység működését, a személyzet továbbra is védőfelszerelésben folytatja a munkát. 

Konrád Judit kórházmenedzser elmondta, a sürgősség az, amelyik az élvonalban dolgozik. Fontos a személyzet biztonsága, ezért első körben letesztelték azokat, akik érintkeztek az orvossal. Ezek a személyek elkülönítésben vannak, a pihenőhelyet biztosította Hargita Megye Tanácsa. Mivel a teszteredményeik negatívak, két nap múlva folytathatják a munkát, és az előírásoknak megfelelően letesztelik a személyzet többi részét is, számolt be a kórházmenedzser. 

Jó hírről is beszámolnak az elöljárók: két orvossal bővül a sürgősség csapata, amire szükség is van, ugyanis az udvarhelyi kórházból is ide irányítják a betegeket - miután az felkerült az úgynevezett COVID19 háttérkórházak listájára -, és megnőtt Csíkszeredában a betegek száma. De Hargita megye más részéről és Kovászna megyéből is érkeznek betegek, és senkit nem utasítanak vissza, ezt a törvény is előírja, erősítette meg Kacsó Jolán.

Az első fertőzöttről és a további intézkedésekről videóban számol be Borboly Csaba, Konrád Judit és Kacsó Jolán: 

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/249096119796933

 

Csíkszereda, 2020. április 15. 

 


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2021, február»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774