Családoknak szóló tevékenységek támogatására pályázhatnak a megyei tanácsnál

Akkor születnek jó döntések, ha minél többet lehetünk a családunkkal

(0 Szavazat)32 megjelenítés

– Egyre kevesebb időt töltünk a családunk körében, mivel egyre több fiatal megy külföldre, és ott keres megélhetési lehetőséget, a szülők pedig kénytelenek minél többet dolgozni, így kevés idejük marad a gyermekeikre, pedig a szeretteinkkel töltött időnél nincs értékesebb – fejtette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az intézmény családoknak szóló tevékenységeket támogató programja kapcsán, amelyre idén is lehet pályázni. Mindannyiunk története a családban kezdődik, a gondban, kihívásokban a családjaink vannak mellettünk, és a boldogságunk legnagyobb forrása is mindenkinek a saját családja, véli a megyeelnök. 

Ebből az elgondolásból a programra Hargita megye területén a családok érdekében tevékenységet folytató szervezetek, egyesületek, alapítványok, valamint egyházak pályázhatnak olyan fórumok, találkozók, konferenciák és megbeszélések, gyermek-, illetve baba-mama programok szervezésére, amelyek amellett, hogy kellemes időtöltést biztosítanak a szeretteinkkel, terjesztik a családeszményt, a családban való gondolkodást, népszerűsítik a nagycsaládokat. Ugyanakkor a program célja a támogatott rendezvények útján terjeszteni a családdal és gyerekkel kapcsolatos praktikus információkat és hozzájárulni a családok és gyermekek életszínvonalának növekedését segítő környezet kialakításához.

A kiírás kapcsán Biró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke ismételten felhívja az érintettek figyelmét a http://palyazatok.hargitamegye.ro/ honlapra, amelyet azért hoztak létre, hogy megkönnyítsék a pályázáshoz szükséges dokumentáció összeállítását. Az oldalon részletes leírás található a megyei tanács nyolc pályázatáról, valamint fórumlehetőség, hogy minél kevesebb formai hibás pályázat szülessen. Továbbá az alelnök arra kéri a szervezeteket, használják ki a megyei tanács pályázati lehetőségeit, és a sikeres pályázás érdekében időben nyújtsák be iratcsomóikat.

A program keretösszege 50 000 lej, a leadási határidő április 19., 12 óra, azok pedig, akik a területi irodákban szeretnék leadni az iratcsomót, április 19-én 10 óráig tehetik meg.

Csíkszereda, 2017. április 10.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2020, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774