A legjobb száz fotó a Megyeháza Galériában

Újabb rangos fotókiállításnak ad otthont Hargita Megye Tanácsa

(0 Szavazat)89 megjelenítés

A csíkszeredai F’10 fotóklub által immár hatodik alkalommal megrendezett Best 100 nemzetközi fotópályázatra idén több mint 800 alkotás érkezett be. A zsűri által kiválasztott legjobb száz fotóból február 23-án, pénteken délután a Megyeháza Galériában nyílt tárlat, ahol egyben kihirdették a fotópályázat eredményét.

Az Incze Domokos, F’10 fotóklub elnöke által megálmodott nemzetközi fotóművészeti pályázat és kiállítás, a Román Fotószövetség és a nagyváradi Euro Foto Art nemzetközi egyesület szakmai támogatásával valósult meg.

A kiállítást Túros Eszter művészettörténész és Bucur Nicolae műkritikus méltatta, majd az ünnepélyes eredményhirdetés és a díjátadó következett.

– Évről-évre egyre karakteresebbé, színvonalasabbá válik ez a rendezvény, amely az F’10 fotóklub tevékenységének leghangsúlyosabb eseménye – hangsúlyozta Túros Eszter művészettörténész.

Bucur Nicolae műkritikus, aki az elmúlt évek kiállításait egyaránt méltatta nagyon jónak és színvonalasnak értékelte az idei felhozatalt, kiemelve azok sokszínűségét és egyedi szemléletmódjait.

Balási Csaba, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) romániai képviselője által elnökölt zsűri a legjobb száz alkotás közül tizet díjazott.

A 2018-as díjazottak:

• Románia Fotóművészek Szövetségének (AAFR) aranyérme: Mandru Cantemir (Arad) 
• AAFR ezüstérem: Rusu Adela-Lia (Nagyvárad)
• AAFR bronzérem: Roibu Grigore (Déva)
• Kék szalag (AAFR dicséret): Balla Árpád-Zoltán (Székelyudvarhely), Kis Szilveszter (Gyergyóalfalu), Ovi D. Pop (Nagyvárad)

• Szathmári Pap Károly-díj (arany): Nelu Scripciuc (Arad)

• Szathmári Pap Károly-díj (ezüst): Magdó István (Brassó)

• Szathmári Pap Károly-díj (bronz): Stoica Adrian (Piski)

• Az F’10 fotóklub különdíja: Száva István (Győr)

Csíkszereda, 2018. február 24.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2021, február»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774