Jancsó Benedek történelmi emlékverseny kiírása

Jancsó Benedek

történelmi emlékverseny kiírása

a 2018/2019 tanévre

A verseny meghirdetője: Jancsó Alapítvány (Magyarország)

Kovászna, Hargita és Maros Megye Tanácsa

Űrlap

Felhívás

 

A verseny célja: A verseny küldetése, hogy Erdély tanuló ifjúsága számára lehetőséget biztosítson a magyar történelem nagy egyéniségeinek, az általuk létrehozott szellemi értékek bemutatására és korszerű feldolgozására. A harmadik alkalommal meghirdetett verseny meghatározó céljának tekinti a nemzeti identitástudat elmélyítésének segítését. A verseny ebben a tanévben Kovászna, Hargita és Maros megye magyar nyelvű iskolái felé kerül meghirdetésre.

A verseny témája: „Erdély aranykora” (Bethlen Gábor és I. Rákóczi György uralkodása)

A jelentkezés és a részvétel feltételei: A versenyre 3 fős csapatok jelentkezését várjuk mindhárom megye magyar nyelvű iskoláiból. Iskolánként egy csapat jelentkezhet, a csapatokban részt vehetnek 7. és 8. osztályos tanulók egyaránt. Minden résztvevő csapat mellé felkészítő tanár megnevezését kérjük.

A verseny menete: A verseny két fordulóban zajlik. 

Az első fordulóban egy írásbeli feladatsort kell a csapatoknak megoldani, amelyben ehhez a korszakhoz kapcsolódó történelmi kérdések lesznek. A feladatok között megtalálhatók az egyszerűbb kérdések éppúgy, mint a kifejtőbb választ igénylők. A feladatsort a Jancsó Alapítvány honlapján tesszük közzé 2018. november 15-én. 

A pályázati anyagot 2019. február 20-ig beérkezően kérjük az info@jancsoalapitvany.hu e-mail címre megküldeni.

A beküldött versenyfeladatokat szakmai zsűri bírálja el. 

A második fordulóban (döntőben) a beküldött pályamunkák elbírálása utáni legjobb 10 csapat vesz részt. A szóbeli verseny helyszíne: Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy, ideje: 2019. tavasza. A pontos dátumot és helyszínt és Jancsó Alapítvány honlapján tesszük a későbbiekben közzé. 

A döntő két részből áll. Az első részben a csapatoknak a verseny kiírását képező témakörökből összeállított történelmi feladatokat kell megoldani szóbeli válasszal. A döntő második részében „Erdély aranykorából” származó történelmi esemény, vagy érdekes történet megvalósítását kérjük - szabadon választva - előadott (jelmezes) jelenet formájában, melyhez éppúgy felhasználhatók e korszakról írt irodalmi alkotások (pl. Móricz: Tündérkert, Kemény: Özvegy és leánya, Szalárdi: Siralmas magyar krónikája), mint történelmi események vagy regék.

A versennyel kapcsolatos valamennyi információ folyamatában a Jancsó Alapítvány honlapján tekinthető meg.

A verseny döntőjébe került csapatokat kiemelten díjazzuk, a döntőbe nem került csapatokat is díjazzuk a zsűri döntésének megfelelően, kiemelkedő pályamunkájuk alapján.

 

A verseny döntőjének témakörei:

I. Rész:

1. Az erdélyi fejedelemség kialakulása, története János Zsigmondtól – Báthory Gáborig

2. Bethlen Gábor fejedelemsége

3. I. Rákóczi György fejedelemsége

4. Valláspolitika, kultúra, etnikai jellemzők, élet a fejedelmi udvarban, híres személyiségek Bethlen Gábor és I. Rákóczi György uralkodása alatt

II. Rész: 1. Jelenetek előadása „Erdély aranykorából”

 

A versenyre történő jelentkezés: A versenyre 2018. október 31-ig lehet jelentkezni a jelentkezési űrlap kitöltésével, amit le lehet letölteni a www.jancsoalapitvany.hu-ról, majd azt az info@jancsoalapitvany.hu e-mail címre meg kell küldeni.

 

2018. szeptember 20. Jancsó Alapítvány, Kovászna, Hargita és Maros Megye Tanácsa

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2020, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774